A PAD által készített 1×1 tábla 2019/11-es kiadásának november 5-ei felavatása az Akácfa utcában! Ez nem csak az első plakát ünneplésére alkalom, hanem magának az 1×1 projekt újraélesztésének is nyitóaktusa.
A plakát, a PAD csapatának OFF Biennálén megjelenő Hétköznapi Hiánycikkek projektjéhez kapcsolódva, a közép-kelet európai régió hátrányos helyzetben, települési és társadalmi szegregációban élő lakosságának lakhatási, környezeti valamint szociális helyzetére és erőviszonyaira reflektál. A közvélemény számára láthatatlan hétköznapi gyakorlatokat, és a hozzájuk kapcsolódó tárgykultúrát, illetve azok mulandóságát vagy hiányát jeleníti meg.
Az uralkodó problémákat nagy áruházláncok katalógusainak mintájára bemutatva, a plakát indirekt módon mutat rá a gazdaságilag szegényebb rétegek számára elérhetetlen lakberendezési és életminőségi megoldásokra, és olyan alapvető hétköznapi problémákra, mint a kilakoltatás és folyamatos létbizonytalanság. Célunk, hogy rávilágítsunk a strukturális hiányosságokból fakadó egyenlőtlenségekre a szegénységhez kapcsolódó mainstream vizuális formanyelv újragondolásán és értelmezésén keresztül.
A plakát alkotói:
PAD Alapítvány a Környezeti Igazságosságért (Berecz Diána, Bubla Éva, Neogrády-Kiss Barnabás, Papp Gergely, Bozzai Dániel, Jaskó Bálint)
Támogatók:
Magyar Kétfarkú Kutyapárt, FKSE, OFF-Biennálé